Az épületeket nem csak felépíteni, de őrizni is kell

Az épületeket nem csak felépíteni, de őrizni is kellA kőműves szakma talán már létezett a középkorban is céhes formában de, mint foglalkozás önmagában az újkorban tűnt fel a forrásokban. A kőművesekre a várakon kívül az úri kúriák építésesnél lehetett szükség a falak felhúzása közben. Az akkori falak téglából épültek és malter vagy habarcs tartotta össze. E két anyag később is megmaradt kötőanyagnak. A tégla mellett azonban megjelent az Ytong is az új század elején. A falak méretei sem változtak igazán, még mindig a 2.5 méter közeli magasság az ideális a házak és középületek falainál is. Először azonban az épület alapjának kell elkészülnie, csakis arra húzható fel a fal méghozzá rétegenként.  Erről gondoskodik a kőműves szakember és a segédje, ha van neki. A falazás maga egész hosszú folyamat hiszen tégla rétegenként kell habarccsal átkenni, hogy megkössön, így akár pár napot is igénybe vehet az ideális magasság elérése. Miután felépítettek egy házat, vagy cégek esetében telephelyet, azt őrizni is kell ami a biztonsági őrök feladata. Az ókori városállamok ideje óta tudjuk, hogy az embereknek szüksége volt raktárakra, amelyekben a gabonát tárolták. A középkor folyamán pedig nem csak a gabona tárolásának volt meg a helye, hanem a szerszámok tárolásának is. Új tárolóhelyekre az újkorban lett szükség, amikor a hadseregek számára fontossá váltak a lőfegyverek, mert a fegyvert magát és a puskaport is tárolni kellett természetesen két külön helységben. Az autók megjelenésével pedig garázsokra is szükségünk lett, ahol nem csak az autónkat de akár szerszámokat is tarthatunk. Az iparban is szükség volt tárolókra, hiszen a kész termékeket is el kellett tárolni valahol. Ezért vált fontossá a raktárak és más fontos tárolók védelme, a hadseregek például őrszemeket állítottak a raktárak köré, hogy ne fosszák ki őket. Erre jócskán a 18. században a kalózok aranykorában került sor. A modern korban inkább a cégek és gyárak telephelyei azok a helyek, ahol őrökre van szükség. Egy építőipari telepen nem csak építőanyagok hanem szerszámok is találhatók, de ez a többi telepre is igaz még a vasútiakra is.  Az őrök járőrözni is szoktak a telepeken, hogy megakadályozzák az esetleges lopásokat. A szigetvári mérnök,szakmunkás munkaerő hirdetési weboldalon jelenleg is keresnek a vállalatok kőműveseket, és biztonsági őröket is.

No Comments

Post a Comment